Élet+Stílus: Péterfy Bori a tusványosi fellépéséről: „Tudtuk, hogy fikázást fogunk kapni”

Élet+Stílus: Péterfy Bori a tusványosi fellépéséről: „Tudtuk, hogy fikázást fogunk kapni”

A nem épp kormánypártiságáról ismert énekes közölte: ők a zenerajongókhoz jöttek Tusványosra, „nem a sötétséghez”.

Sok rajongó felháborodott azon, hogy Péterfy Bori is fellép zenekarával a tusványosi fesztiválon, amit a magyarországi hírolvasók legelsősorban a Fidesz pártrendezvényeként ismernek, ahol Bayer Zsolt színpadi buzizását a szélsőjobboldali, börtönből kiengedett terrorista Budaházy György hallgatja, és amelyet Orbán Viktor minden évben programismertetésre használ, ugyanakkor az erdélyi fiatalok számára a rendezvény zenei fesztivált is jelent. A Telex erről kérdezte a helyszínen Péterfy Borit.

Budaházy először jár külföldön a kegyelem óta, megkérdeztük, hálás-e a Fidesznek

„Én nem szerepelni jöttem ide” – mondta Budaházy György, akit sikerült elkapnunk Bayer Zsolt tusványosi panelbeszélgetése után, ahol Budaházy Edda is megfordult. Válaszolt pár kérdésünkre, de nem engedte, hogy videót készítsünk róla, így olvasóink most kénytelenek maguk elképzelni, ahogyan oldalán tarsolylemezzel beszélget tudósítónkkal.

„Minden évben tök jó zenekarok is jönnek ide, szerintem teljesen elkülönül ez a két dolog. (…) Pontosan tudtuk, hogy ezért fikázást fogunk majd kapni, ahogy évek óta minden zenekar. De meg lehet nézni, itt van a Vad Fruttik, a Pál utcai fiúk, szerintem ide az emberek nagy része a koncertekre jön” – mondta.

Péterfy úgy fogalmazott, máshogyan nem is nagyon tudnak Erdélyben fellépni, mert „mi teljesen más értékrendet képviselünk, ezért már a legtöbb helyre nem hívnak meg minket”. Péterfy azt mondta, ők is meglepődtek, hogy 2009 után újra meghívták őket.

Hozzátette: „Szerintem, aki egyébként hülyeségeket gondol a világról, de mondjuk tetszik neki a zenénk, utána hátha utánanéz, elolvassa valamelyik interjúmat vagy könyvemet, és rájön, hogy lehet, hogy ő van egy furcsa univerzumban, ami nem a valóság”.

Elmondta azt is, ő maga is „borzadva” nézi minden évben a Tusványoson készült riportokat,

de azt is látom, hogy itt helyes emberek buliznak. Mi hozzájuk jöttünk, nem a sötétséghez.

Ugyanakkor azt nem hiszi, hogy a miniszterek el fognak jönni a koncertjükre.

HVG