Világ: Okos módszerrel tudott megszökni egy 13 éves kislány elrablójától Texasban

Világ: Okos módszerrel tudott megszökni egy 13 éves kislány elrablójától Texasban

A kislányt a 61 éves bűnöző fegyverrel kényszerítette arra, hogy beszálljon az autójába.

Megmentettek egy 13 éves lányt Kaliforniában az elrablójától, miután a járókelők észrevették, hogy egy „segítség” (help me) feliratú papírlapot tart egy út mentén parkoló autó ablakához – írja a Guardian.

A járókelők hívták a rendőrséget, akik kiszabadították a „láthatóan zaklatott lányt” – közölte a rendőrség.

Az eset még július 9-én történt, csütörtökön viszont le is tartóztatták a feltételezett elkövetőt, a 61 éves Steven Robert Sablant, akinek emberrablás miatt és azért kell bíróság elé állnia, mert szexuális bűncselekményt követett el kiskorú ellen.

A rendőrség elmondta: az áldozat egy buszmegálló közelében állt a texasi San Antonióban július 6-án, amikor a gyanúsított megközelítette őt az autójával, fegyvert tartott a fejéhez, és megparancsolta, hogy szálljon be. A nyomozók megállapították, hogy a Kaliforniába szállított lányt szexuálisan bántalmazták, és az autóban megtalálták a fegyvert is, ami valójában csak egy replika volt.

HVG