Ezért késik a McLaren Hungaroringre szánt F1-es fejlesztése

Ezért késik a McLaren Hungaroringre szánt F1-es fejlesztése

Ezért késik a McLaren Hungaroringre szánt F1-es fejlesztése

A McLaren már jóval korábban beharangozta, hogy a nyári szünet előtt „gyakorlatilag az összes elemében” átalakítja az autója karosszériáját és aerodinamikáját: a fejlesztési csomag akkorának ígérkezett, hogy három futamra elosztva tervezték bevetni őket. Az első 50 százalékot kapta meg Spielbergben Lando Norris, majd újabb 25 százalék érkezett Silverstone-ban a brit autójára, míg Oscar Piastri rendre egy lépéssel a csapattárs mögött járt. A tervek szerint az F1-es Magyar Nagydíjon vált volna teljessé az újítási csomag, ám mint az az istállók kötelezően leadott fejlesztési listájából kiderült, a wokingiak nem készültek újításokkal a Hungaroringre.

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke pénteken a Formula.hu jelenlétében magyarázta el a késés okát és az új ütemezést is: „Először is azt kell elmondani, hogy itt megkapta Oscar is az első szárnyat. Ez a Brit Nagydíjon még nem volt lehetséges az alkatrészek limitált száma miatt” – mutatott rá Stella. „Aztán ami a további fejlesztéseket illeti, rájöttünk, hogy tervezési és gyártási szempontból kicsit több időre van szükségünk, hogy a teljes csomag meglegyen. Úgyhogy majd a következő futamokon érkezik néhány új elem, és mindenekelőtt a nyári szünetet követően.”

f1-mclaren-hun

fotó: DPPI

Helyszíni: Felkavart péntek és az F1-es Magyar Nagydíj jövője

Szeszélyes időjárás és felkavart sorrend jellemezte a 38. Formula-1-es Magyar Nagydíj első edzésnapját, amelyen Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítója többek között a hungaroringi futam jövőjéről is beszélgetett Stefano Domenicali F1-vezérrel. Sanyi helyszíni videós bejelentkezése IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

Sanyi helyszini-Hungaroring-03

Doohan idén először pole-ban az F2-ben, williamses rajtelsőség az F3-ban a Hungaroringen

A két F1-es szabadedzés között rendezték a Formula-3-asok és a Formula-2-esek időmérőjét a Hungaroringen. Előbb az F3-asok gurultak pályára, még vizes, de már száradó pályán. A trükkös körülmények elsősorban Oliver Greyen fogtak ki, hibájával piros zászlós megszakítást is kiváltott a pilóta. A leggyorsabbnak a Williams akadémiáját erősítő Zak O’Sullivan bizonyult, ő szerezte meg a pole-t, megelőzve premás csapattársát, Dino Beganovicot, valamint a Tridentnél szereplő Leonardo Fornarolit. Őket az előző, silverstone-i forduló két győztese, Franco Colapinto és Oliver Goethe követte a sorban. A bajnokságot magabiztosan vezető Gabriel Bortoleto csak kilencedikként zárt, de így is sokkal jobban járt, mint az összetettben második Pepe Martí, aki mindössze a 13. időt futotta, így ő mindkét versenyt ebből a pozícióból kezdi majd meg.

A Formula-2-ben már végig száraz volt a pálya – bár néhányan jelentettek esőcseppeket –, de így is történt egy autótörés és megszakítás Roman Stanek hibájának köszönhetően. A pole-pozíciót az idei szezon során először Jack Doohan zsebelte be, 52 ezreddel megelőzve Victor Martints-t és 91 ezreddel a bajnokságban élen álló Frederik Vestit. Utóbbit szorosan követi fő üldözője, Theo Pourchaire, majd jött Enzo Fittipaldi és a pontversenyben harmadik és negyedik Ayumu Iwasa és Oliver Bearman. A tizedik hely és ezzel a fordított rajtrácsos elsőség Kush Mainié lett.

A program mindkét kategória esetében a sprintversennyel folytatódik szombat délelőtt, illetve délután.

f2-doohan-pole-hun

Óriási tűz, porig égtek Loebék autói a WRX helyszínén – videó

Hatalmas tűz ütött ki a Ralikrossz-világbajnokság hétvégi versenyének helyszínén, a Lydden Hill-i versenypályán: a hírek szerint a Special ONE Racing csapatánál csaptak fel a lángok, amelyek martalékává váltak az alakulat kamionjai, valamint a két Lancia Delta Evo-E RX, amelyekkel Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit versenyeztek volna. A WRX közleménye szerint személyi sérülés szerencsére nem történt a tűzesetben.

A hétvége első nagy balesete: mexikói F3-as tört a hátsó egyenesben

A Magyar Nagydíj hétvégéjének legelső szabadedzését a Formula-3-asoknak tartották: öt perc volt már csak vissza a tréningből, mikor Rafael Villagomez alól a 10-es kanyarból kigyorsítva kicsúszott a Van Amersfoort hátulja. Az irányítását vesztett autó megforgott a kanyart követő rövidebb egyenesben, eközben pedig elkerülhetetlenül sodródott a jobboldali fal felé, amelyet orrával talált el.

A nagy becsapódás során Villagomez autójáról leszakadt az első és hátsó szárny, a roncs a pálya közepén állt meg. A 21 éves versenyző sértetlenül sétált el a baleset helyszínéről – szabadedzést már nem indították újra.

[embedded content]

„A legjobb időmérős specialista, akivel valaha dolgoztam” – dupla elismerés Hülkenbergnek

Nem egy, hanem két Formula-1-es szakember is Nico Hülkenberg kvalifikációs kvalitásait méltatta. Előbb Beat Zehnder, az Alfa Romeo veterán csapatmenedzsere nyilatkozta a Formel1.de-nek, hogy időmérő tekintetében a német volt a legjobb, akivel együtt dolgozott a Saubernél – ami azért nagy szó, mert Zehnder csapattal töltött 30 éve alatt Kimi Raikkönen, Felipe Massa, Robert Kubica vagy épp Charles Leclerc is megfordult a hinwili gárdánál.

Erre az interjúra visszautalva dicsérte Hülkenberget aktuális főnöke, Günther Steiner is a Magyar Nagydíj sajtónapján: „Abszolút így van! Néha a semmiből tud összerakni egy nagyszerű kört. Beat régebb óta van a sportban, mint én, ezért tisztelem a véleményét. Mindenesetre ő egy nagyon jó időmérős specialista, ahogy ebben az évben is láttuk. Háromszor bejutott már a Q3-ba, egyértelmű, hogy nagyon jó az időmérőn. A világ egyik legjobbja, vagy az egyik legjobb valaha? Ezt nem tudom megmondani.”

Hülkenberg idei kvalifikációs mérlege valóban bravúros, Kanadában második lett az időmérőn, Ausztriában negyedik a sprintrajtrácsot meghatározó szétlövésen – az összes Q3-ba jutására még Steiner sem emlékszik, a sprintszétlövéseket is számolva hatszor ment tovább a harmadik fázisba. Más kérdés, hogy a VF-23 gyenge gumikezelése és versenytempója miatt a jó rajthelyeket legtöbbször pontszerzésre sem sikerül fordítani.

Fotó: Haas F1 Team

Helyszíni: Teltház Ricciardo sajtótájékoztatóján, Baumgartner 20

Mészáros Sándor és Gobodics Tamás képviselik a Formula.hu-t a Hungaroringen. Csütörtökön Ricciardóról, Alonsóról és Baumgartner Zsoltról szállították a híreket – a videó a képre vagy ide kattintva érhető el:

„Sosem játszottam Barbie- és Ken-babákkal” – Hülkenberg új frizurája nem fogadás volt

Felkapta a fejét a Magyar Nagydíj paddockja Nico Hülkenbergre, mikor a német versenyző belépett a pálya területére, a csütörtöki napon a megszokottnál sűrűbben kattogtak a fényképezőgépek a Haas versenyzőjére irányítva. Felmerült a gyanú, hogy a rövidesen már HülKENbergként emlegetett pilóta az éppen ma bemutatott Barbie filmből merített inspirációt, ő azonban állította, az egybeesés véletlen.

„Csodálatos, mire képes a festett haj, igaz? Nem, nem fogadás volt. Kijött ez a Barbie-film, és úgy gondoltam, jót tesz az extra PR a szezon ezen szakaszában… De nem, igazából nem így történt. Nem tudtam a filmről és nem igazán játszottam Barbie- és Ken-babákkal sem gyerekkoromban. Véletlen egybeesés, és úgy néz ki, elég rossz időzítés” – mondta a sajtótájékoztatón HülKENberg, akinek magyarázatát vagy elhisszük, vagy sem.

Fotó: DPPI

Hamilton: Így csinálja a Red Bull…

A brit és magyar versenyek közti nagy hírről, Nyck de Vries leváltásáról és Daniel Ricciardóról kérdezték végig a mezőnyt a csütörtöki sajtónapon a Hungaroringen. Lewis Hamilton cinikus választ adott arra, hogy igazságtalan volt-e a holland elküldése: „Bizony. Így csinálja a Red Bull. Így működik a Red Bull.”

A kapcsolódási pont, hogy Hamilton és De Vries éveket töltöttek egy csapatban, mivel utóbbi a Mercedes tartalékpilótája volt egészen az AlphaTauritól kapott, rövidre vágott lehetőségig. Bár együttérez vele, Hamilton Ricciardo visszatérésével is szimpatizál.

„Tehetséges fiatalember és egy kedves srác egyben, szerintem a jövő még mindig fényes számára, és biztosan sok remek lehetősége lesz” – mondta el a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón. „Nem igazán lep meg, hiszen még a versenyzői eligazításokon is részt vett, ami nagyon ritka egy tartalékpilóta részéről. Nem lep meg, hogy újra köztünk van, de egyértelműen meglepett a döntés, ami szegény Nycket érintette.”

Fotó: DPPI

Nem nagyon akarózott válaszolni a fejlesztéses kérdésre Verstappen

„Mi újság a fejlesztésekkel?” – kapott meg egy olyan kérdést a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Max Verstappen, amely izgalmasnak ígérkezett, hiszen a Red Bull csomagot hozott a Hungaroringre, a tartalmában megújult oldaldobozzal. A holland azonban nem vitte túlzásba a válaszadást.

„Jól néznek ki. Tényleg, az autót is gyorsabbá teszik, de ezek még szépek is” – mondta. Amikor pedig arról faggatták, mégis hol lesz gyorsabb az RB19, így felelt röviden: „A kanyarokban… főleg.”

A sajtótájékoztatót vezető Tom Clarkson becsületesen megpróbálkozott még egy kérdéssel: a riválisoknak aggódniuk kell? „Mindenki igyekszik javítani az autóján, ezt próbáljuk mi is” – felelte erre Verstappen, ezen túlmenően pedig a sajtó inkább nem forszírozta tovább a témát.

Verstappen már a múltkor, a silverstone-i verseny után sem akarta segíteni az újságírókat, akik szintén a fejlesztési csomaggal megcélzott területekre lettek volna kíváncsiak. „A légellenálláson, az alacsony sebességen, a közepes sebességen, a magas sebességen… A DRS-hatáson, a gumihasználaton, ezeken mind dolgozunk. A fékteljesítményen is. Tényleg, nem viccelek!” – mondta akkor a kétszeres világbajnok, igazából a legsablonosabb választ adva: a csapat mindenhol javulni akar.

Fotó: Red Bull Content Pool

Itt az F1-es Red Bull új oldaldoboza – fotó

Ahogy azt sajtóhírekből már tudni lehetett, a 2023-as F1-es szezont eddig uraló Red Bull egy jelentősebb fejlesztéssel készült a Magyar Nagydíjra, amely elsősorban az oldaldoboz formáját érinti. Csütörtökön lencsevégre is kapták a hungaroringi bokszutcában az RB19-es újítását: mint az Albert Fabrega fotóján is látható, elsősorban a légbeömlő alakja változott meg, hosszúkásabbá vált az előző verzióhoz képest. Sajtóhírek szerint egyébként a fejlesztés körönként két tizedmásodpercet hozhat a konyhára az energiaitalosoknak.

Hiába a sztrájk, mégis folytatódik az F1-es film forgatása a Hungaroringen

A Brit Nagydíjon kezdték meg a pályán zajló forgatásokat a Brad Pitt nevével fémjelzett F1-es tematikájú film kapcsán, ám úgy tűnt, hogy a hollywoodi színészek részben a forgatókönyvírókkal szolidarító sztrájkja okán máris leállnak a munkálatok és az eredeti tervekkel szemben mégsem utazik a stáb a Hungaroringre.

Ám csütörtökön a Magyar Nagydíj paddockjában egyértelművé vált, hogy a sztrájk ellenére is folytatódik az Apex GP projektcímre hallgató alkotás forgatása: a bokszutcában például ugyanúgy felépítették az azonos nevű fiktív csapat garázsát. Ugyanis úgy hírlik, hogy bár Pitt és a többi sztár valóban nem forgat most a sztrájk miatt, de nélkülük is tudnak hasznos mozgóképanyagot forgatni a Hungaroringen: az információk szerint a mogyoródi aszfaltcsíkra is kigördül majd a hétvége során az átalakított F2-es versenygép, emellett többek között a bokszkiállásokról és a rajtrácson zajló eseményekről készülhetnek felvételek a hétvégén.

f1-apexgp

Ezért nem első számú juniorját ültette De Vries helyére a Red Bull

Múlt kedden vált hivatalossá, hogy Daniel Ricciardo veszi át Nyck de Vries helyét az AlphaTaurinál már az F1-es Magyar Nagydíjtól kezdődően. Felmerülhetett a kérdés, hogy a Red Bull miért az ausztrál mellett döntött, s nem a juniorpilótáik rangsorában legelöl álló Liam Lawsont ültette az AT04-esbe. Maga a Super Formulában szereplő versenyző megértette az energiaitalosok döntését, most pedig Christian Horner adott magyarázatot minderre az F1 Nation podcast adásában:

„Liam nagyszerű munkát végez Japánban. Úgy éreztük, hogy talán igazságtalan lenne bedobni őt egy olyan helyzetbe, ahol egyből egy ilyen autóba ültetjük” – fogalmazott a Red Bull F1-es főnöke. „Szóval szerintem logikus volt, hogy amennyiben jól megy neki a teszt, Daniel ülhessen az autóba. A teszt hetedik körére már meg is erősítette ezt.”

Arról mi is írtunk, hogy Ricciardo gyors bevetése mögött olyan indokok is állhattak, hogy a Red Bull minél hamarabb ki akarja őt próbálni élesben, hogy lássa, hogy esetleg később Sergio Perez utódjaként is szóba jöhet a nagycsapatnál.

f1-lawson-redbull_1

Az első fotók: Ricciardo megérkezett a Hungaroringre

Daniel Ricciardo bő féléves kihagyás után áll rajthoz ismét a Formula-1-ben, miután bejelentették, hogy már a Magyar Nagydíjtól ő veszi át Nyck de Vries helyét az AlphaTaurinál. A többszörös futamgyőztes ausztrál csütörtök délelőtt meg is érkezett a pályára – íme, az első képek a visszatérő Ricciardóról:

f1-ricciardo-hun-1

f1-ricciardo-hun-2

f1-ricciardo-hun-3

fotó: DPPI

Máris érdeklődnek De Vries után az F1-es kirúgását követően?

Múlt kedden jelentették be, hogy azonnali hatállyal, azaz már a most hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjtól kezdődően lecserélik Nyck de Vriest Daniel Ricciardóra az AlphaTaurinál. A holland F1-es karrierje így tíz futam után félbe is szakadt, az elküldött versenyző pedig csak a minap szólalt meg először a bejelentés óta, ám a jövőjéről nem ejtett szót a posztban.

Sajtóhírek szerint azonban máris van érdeklődés De Vries szolgálataira, még ha nem is F1-es berkekből: a The Race úgy tudja, a pilóta korábbi sikereinek helyszínéről, a Formula-E-ből érkezhet megkeresés, méghozzá a Nissan oldaláról. A Nissan állítólag ugyanis nem tartja meg a Rómában épp idei első dobogóját szerző Norman Natót, s a Maseratit erősítő Edoardo Mortara mellett De Vries lehet az egyik kiszemelt. „Érdeklődést jelent olyan tekintetben, hogy ő az egyik elérhető versenyző a következő szezonra. Világbajnokként is érdekes, de nem tudom megerősíteni, mit csinálunk” – kommentálta az értesülést a Nissan csapatvezetője, Tomasso Volpe. De Vries a 2020/2021-es idényben lett világbajnok az elektromos formulaautós szériában.

f1-devries-alphatauri_2

Az időmérőre fejlesztett az Aston, ez sokat érhet a Hungaroringen

A Magyar Nagydíj hagyományosan olyan verseny, ahol nagyon sokat számít az egykörös tempó, mert nehéz előzni a mogyoródi aszfaltcsíkon, így fontos, hogy minél gyorsabb legyen valaki szombaton. Az Aston Martin autójának egyébként is feküdhet a sok lassú kanyar, de a csapat ezúttal a fejlesztéseket is abba az irányba vitte, hogy eredményes lehessen a Hungaroringen.

„Történelmileg ez a csapat mindig is inkább a versenytempóra koncentrált. A gumikezelés, az autó beállításainak felfogása, ezekben a dolgokban mindig is inkább a futamokra koncentráltunk. De a jó időmérő is fontos, és egyes pályákon fontosabbak, mint máshol. Most ezt próbáltuk meg jobb egyensúlyba hozni” – árulta el Tom McCullough teljesítményért felelős igazgató az Aston fejlesztéseivel kapcsolatban.

Mint mondta, a kvalifikációs tempóra határozottan figyeltek az elmúlt időszak frissítéseinél, és bár a szezon második felére visszavágták a szélcsatornás és CFD-s fejlesztési idejüket a jó kontstruktőri helyezés miatt, de erre felkészültek, mert már az első egy-két futam után tudták, hogy ez valószínűleg bekövetkezik majd.

GP2310_152940_77A6892_resize

Képzelt szezon a Red Bull nélkül: Alonso öt győzelemnél jár(na)

Amit lent láthatunk, nem több, mint játék a számokkal, annak viszont érdekes lehet: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetjük a két Red Bullt a képletből? Sainz-pole, Norris-győzelem, Stroll-dobogó, Sargeant-pont – és persze a Mission 33 ötszörösen teljesítve.

pf-bliga10

A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.

Francia Nagydíj: Nizza riválist kapott – vagy partnert?

A Francia Nagydíj utoljára 2022-ben szerepelt az F1 versenynaptárában, s bár a Paul Ricard versenypálya nagyon szívesen fogadná ismét a királykategória mezőnyét, az elmúlt időben egyre erősebb jelöltnek tűnik Nizza, ahol utcai pályát alakítanának ki, s a hírek szerint Macron elnök maga is támogatja a projektet.

A L’Equipe beszámolója szerint viszont a Francia Nagydíjat az 1990-es és a 2000-es években vendégül látó, s a sportágtól 2008-ban búcsúzó Magny-Cours is szívesen visszakerülne a körforgásba, s Nevers város polgármestere, Denis Thuriot találkozik is a francia sportminiszterrel ennek érdekében a nyár végén. A polgármester ráadásul azt is elárulta, hogy nyitott lenne egy olyan megoldásra, hogy két francia helyszín váltakozva rendezi meg az ország futamát, ami a szervezők válláról is sok terhet levenne.

nizza

A Ferrari a legértékesebb F1-es csapat, óriásit nyert mindenki az utóbbi években

A Forbes szedte össze saját adatai alapján, hogy mennyit is érnek jelenleg az F1-es csapatok: a növekedés egészen brutális az utóbbi időszakban, 2019-hez képest ugyanis az istállók átlagos értéke közel megnégyszereződött (!), négy évvel ezelőtt még 500 millió dollár volt ez az érték, most pedig 1,8 milliárd. Ez részben a bevezetett költségsapkának köszönhető, amely miatt még egy, a mezőny végén helyet foglaló istállónak is csak körülbelül 50 milliónyi szponzorpénzt kell összekalapoznia a versenyzésből származó bevételek mellé ahhoz, hogy ezt a költséglimitet elérje.

Maga a lista annyiban meglepő, hogy a Red Bull hátránya jelentős a két fő riválisához képest: íme a Forbes összesítése.

1. Ferrari 3,9 milliárd dollár
2. Mercedes 3,8 milliárd dollár
3. Red Bull Racing 2,6 milliárd dollár
4. McLaren 2,2 milliárd dollár
5. Alpine 1,4 milliárd dollár
6. Aston Martin 1,3 milliárd dollár
7. AlphaTauri 1,1 milliárd dollár
8. Alfa Romeo 0,9 milliárd dollár
9. Haas 0,78 milliárd dollár
10. Williams 0,725 milliárd dollár

Hamilton jobb csapatjátékos lett az évek során

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Channel 4 által készített interjúban Billy Mongerrel beszélgetve kitért arra is, hogy mennyit változott az évek során. „Ahogy járod a világot és egyre idősebb leszel, sokkal többet tanulsz, mint azt korábban el tudtad volna képzelni. Nem is hinnéd tíz évvel később mennyivel többet tudsz majd, mennyivel hatékonyabban osztod be az idődet, hogyan tudsz keményen dolgozni, hogyan tudsz másokkal kapcsolatot teremteni.”

hamilton-2023-launch

„Sokkal jobb csapatjátékos vagyok, mint akkoriban, képes vagyok nagy embercsoportokat is megmozgatni, és remélhetőleg még mindig megvan a nyers tehetségem” – mondta Hamilton, majd így folytatta: „Akkoriban sokkal több kockázatot vállaltam, mint manapság, nem láttam át a dolgokat. Ha kockáztattam, csak azt éreztem, az hogy hat rám, és nem azt, hogyan hat majd egy 1000 vagy 2000 emberből álló csapatra.”

„Ma már tudatában vagyok annal, hogy amit teszek, kire van hatással és milyen fontossággal bír, így jobban rálátással tudom átgondolni a döntéseimet.”

Azonnal visszatérne a horrorbukás után a japán pilóta

Lehet, hogy olykor túl könnyelműen dobálózik a sajtó a horrorbukás kifejezéssel, de Tsugio Matsuda június elején elszenvedett suzukai balesetét nehéz lenne más szóval illetni. A 44 éves japán pilóta a 130R kijáratán bukott hatalmasat a Super GT harmadik fordulójában, melyet követően napokig az intenzív osztályon ápolták, s összesen hat hetet töltött kórházban, mielőtt ma végre kiengedték.

„A kórházban töltött idő fájdalmas és nehéz volt, egy időben egészen magam alatt voltam” – mondta hazatérését követően a bajnokságban balesete ellenére is a harmadik helyen álló versenyző, aki azt is elmondta, hogy már a soron következő augusztus eleji fordulón részt akar venni, így az is lehetséges, hogy egyetlen futamot sem kell kihagynia hathetes kórházi ápolása ellenére.

A baleset itt látható:

[embedded content]

formula.hu