Új csapata bejelentette Kerkez Milos leigazolását – HIVATALOS

Új csapata bejelentette Kerkez Milos leigazolását – HIVATALOS

Az elmúlt napok élénk egyeztetéseit követően az angol bajnokságban (Premier League) szereplő együttes bejelentette a magyar válogatott hátvédjének szerződtetését…

(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)

A Bournemouth a csütörtök délelőtti órákban számolt be róla, hogy hosszútávú szerződést kötött a holland AZ Alkmaartól érkező magyar válogatott balhátvéddel, Kerkez Milossal.

A magyar válogatott 19 éves balhátvédje tavaly januárban került a holland együtteshez, azóta Kerkez állandó játéklehetőséget követelt magának és stabil, energikus teljesítményére számtalan európai csapat felfigyelt. A fiatal bekk az AZ színeiben 55 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.

A korábbi híresztelések szerint Kerkez a nyár korábbi szakaszában már a Benficával és a Lazióval is megállapodott a személyes feltételekről, ám a kluboknak nem sikerült közös nevezőre jutniuk az átigazolásáról.

“Elégedetten jelentjük be Milos szerződtetését, tehetséges fiatal, akiben óriási potenciál rejtőzik. Számos európai klub figyelemmel kísérte a helyzetét, de nagyon szívesen csatlakozott hozzánk, miután megismerte a jövőre vonatkozó terveinket és ambícióinkat. Atlétikus és támadó szellemű hátvéd, aki kiválóan kiegészíti sokra hivatott csapatunkat. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele” – fogalmazott Neill Blake vezérigazgató.

A korábbi híresztelések szerint Kerkez 15 millió fontos átigazolási díj ellenében igazolt át.

fociclub