A Libri szerint üzleti sikereinek záloga, hogy az írott kultúra széles körben legyen elérhető az olvasóközönségnek.
„A Libri nem tervez változtatni a kínálatán, nem áll szándékában könyveket kivonni sem az üzletekből, sem pedig az online kínálatból” – írja a Telex.
A Libri a Telex azon cikkére reagált, amely szerint a Libri felmérte, hogy melyek azok a könyvesboltjai, amiknek a 200 méteres körzetében van oktatási vagy vallási intézmény, ezekben a boltokban ugyanis semmilyen LMBTQ-érintettségű könyvet nem lehet árusítani, se ifjúságit, se felnőtteknek szólót, még befóliázva sem.
Azonban, a Libri közleménye szerint a cég nem tervez változtatni a kínálatán.
„A Libri missziója, és üzleti sikereinek záloga, hogy az írott kultúra széles körben legyen elérhető az olvasóközönségnek”
– írták, hozzátéve, hogy „a Libri Csoport felelős piaci vállalatként, hasonlóan a könyvpiac többi szereplőjéhez, a törvényeknek és jogszabályoknak megfelelve működik”. A lista létezését ugyanakkor továbbra sem cáfolta a cég, és azt sem közölte, mi a funkciója.
A közlés szerint további iránymutatást várnak a könyvterjesztők (így a Libri is), mert a jogszabállyal kapcsolatban felmerült több pontosítási igény is. A cég azt írja, a törvény a gyermekek védelmét célozza, „így kizárólag az ifjúsági- és gyermekirodalom műveivel kapcsolatban merül fel kérdésként a jelen törvényi megfelelés” – azonban, az kérdéses, hogy tényleg így van-e, a törvény miatt ugyanis módosították a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet is, és ebben már az szerepel:
„Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.”
A rendelet szövegében nincs olyan kitétel, hogy ez az elvárás csak „az ifjúsági- és a gyermekirodalom műveivel kapcsolatban” merülne fel.
HVG