Régi-új edzőjét nevezték ki a brazil csapat élére – HIVATALOS

Régi-új edzőjét nevezték ki a brazil csapat élére – HIVATALOS

Mano Menezes menesztése után a brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Internacional bejelentette jól ismert új edzőjét…

(Photo by Daniel Garzon Herazo/NurPhoto via Getty Images)

A brazil Internacional együttese Mano Menezes utódjának a csapat korábbi vezetőedzőjét, az argentin Eduardo Coudet-et nevezte ki, aki a naptári esztendő végéig írt alá a Porto Alegre-i együtteshez.

A 48 esztendős tréner legutóbb tavaly novembertől idén júniusig az Atlético Mineiro edzője volt. Megnyerték az idei mineirói regionális bajnokságot, de egy hónapal ezelőtt elköszöntek tőle. Coudet azt megelőzően a Celta Vigo csapatát irányította, mellyel 84 meccsből 31-et nyertek meg 19 döntetlen és 34 vereség mellett. A 2019-ben a Racing Clubbal argentin bajnokságot nyerő szakember a Celta előtt már dolgozott Brazíliában, 2020-ban csaknem egy éven át az Internacional edzője volt, akkor 46 meccsből 24-szer győzött a csapata.

A jelenleg is zajló idény derekához közeledve a csapat csak a brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) középmezőnyben szerénykedik. 15 forduló alatt szerzett 22 pontjával az együttes mindössze a 20 csapatos mezőny 11. pozícióját birtokolja.

Mérsékeltebb bajnoki szereplése mellett az Internacional csoportelsőként jutott tovább a legjobb 16 közé a Libertadores-kupában, melynek nyolcaddöntőjében a River Plate lesz az ellenfele.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub