A július 19-én 60 éves olimpiai bajnok úszóval, Wladár Sándorral születésnapi interjúra készültem, majdnem monológ lett belőle. A Magyar Úszó Szövetség elnökével – aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Nemzetközi Úszó Szövetség (World Aquatic / FINA) Bureau-tagja is egy személyben – margitszigeti irodájában beszélgettünk.
– Rémísztő ez a szám, hogy hatvan lettem. Félennyi ideje azt gondoltam, az élet örökké tart. Egyre többen meghalnak körülöttem, szüleimet is elvesztettem, ezek elgondoltató tények. Maga az elmúlás, a felejtés milyensége is sokkoló. Látni például a Nemzet egykori Színésze, az alig egy éve elment Haumann Péter sírjának elhanyagoltságát – döbbenetes. Hogy a három éve meghalt Benedek Tibor emlékére történt mécsesek gyújtásánál – igaz, nem volt meghirdetve – jó, ha negyven ember volt… A világ múlandó, én is már a lejtőn megyek, bár egészségileg és mentálisan is egyelőre negyvennek érzem magamat. Közben azért talán bölcsebb lettem, jobban tudom tolerálni a történéseket. Tudom, milyen csatákba szabad belemenni és hol égethetem meg magamat. Sokat jelent számomra, hogy itt, a szövetségben tizenhét, kiváló kolléga vesz körül, akiktől akár tanácsokat is kérhetek. A szövetségi munka is sokkal könnyebb lett, mint az első három évben, bár a 2022-es év a váratlanul a nyakunkba zuhant világbajnokság és édesanyám elvesztése miatt kiugró erőpróbát jelentett. A legfontosabbnak azt tartom, hogy jól tudom kezelni az anomáliákat, van egy belső békém, amit erősít az is, hogy nincsenek nagyratörő terveim. Amit a jó Istentől megkaptam, azt igyekszem maximális tudásom szerint ellátni, de nem akarok semmi és senki lenni. Talán egyetlen, komoly vágyam az, hogy a 2020-ban elkezdett Nemzeti Úszó Programot sikerrel tudjuk tovább vinni. Szeptembertől már 46 ezer gyerekkel és 500 oktatóval folytatódik a program és ez a szám még jócskán nőni fog.
– Azért kár lenne tagadni, jelenleg is egy tettekre kész, ambiciózus embert jelenít meg Wladár Sándor.
– Már kisgyermekként is nagy célok mozgattak. Nagyon sokat jelentett, hogy az első években két edzőm is mindent elkövetett azért, hogy megszerettessék velem az úszást. Pecsics Zsuzsának és Kurucz Júliának ezért nagy köszönettel tartozom. A legkedvesebb érmem is ebből az időszakból való: 1969-ben, hat és fél évesen, a Hajós Alfréd Uszodában 1500 gyorson, a két évvel idősebbek között bronzérmet harcoltam ki. A harmincháromegyharmados medencében nem jól számoltam, így 45 hossz helyett kettővel később „halásztak” ki, mert tovább tempóztam… Nehéz életem volt, igazán nem is szerettem úszni, de a kötelesség vitt előre. A Széchy Tamásnál mindennapos, 20 kilométeres fejadagok nagyon kemény próbákat jelentettek. A kedvem elment, de a sikerek a medencében tartottak. Az élet minden területén féltem a kudarctól és ez a folyamatosan meglévő félelem nagy lendítőerő volt számomra.
– Sikeres úszó pályafutás után az egyetemen is kiváló eredménnyel diplomázott. Évtizedeken át elismert állatorvosként gondolta, hogy ekkora fordulatot vesz az élete?
– Még tíz évvel ezelőtt is bárkit kinevettem volna, ha a később bekövetkezett változásokat vízionálja nekem. Éltem, dolgoztam, Faragó Tamás ötletét – teremts egzisztenciális biztonságot! – 40-42 éves koromra sikerült megvalósítanom. A munkát változatlanul szerettem, de az már nem a pénzkeresetről szólt, ekkor már elsődlegesen a segítő szándék mozgatott. Az sokkal inkább motivált, hogy a rendelőnk előtt rendszeres volt a sorban állás, hogy legkülönfélébb embereket ismerhettem meg, hogy pácienseim gazdái közül számos, életre szóló barátot szerezhettem. Novotny Zoltán, Darnyi Tamás, Hosszú Katinka, Gyurta Dani és sokan mások kutyusaikkal mindannyian visszatérő vendégeim voltak.
– Ezen az úton került képbe az úszók szövetségében?
– Gyurta Dani édesapja, Tamás szívbeteg tacskóját kezeltem. Ő vetette fel 2015-ben, lenne-e kedvem elnökségi tagnak lenni? Nekem eszembe sem jutott volna ez, viszont érdekesnek tűnt a felvetés. Jelentkeztem, beválasztottak, így lettem elnökségi tag. Gyárfás Tamás majd Bienerth Gusztáv elnökségét éltem túl. Bienerthről csak annyit, hogy ő egy rendkívül intelligens politikus volt, a sportéletet, a sportolók világát viszont egyáltalán nem ismerte, ezért nem lehetett jó elnök. Én gyerekkorom óta ebben a közegben szocializálódtam, ismerem a kulisszák mögötti folyamatokat. Tudom, kikre lehet számítani és ki szúr hátba az első, adandó alkalommal…
– Hat éve dolgozik elnökként a magyar úszósportért. Volt olyan pillanat, amikor arra gondolt: nem kellett volna ebbe az egészbe belevágnia?
– Az első évben igen, az pokoli nehéz időszak volt. Meg kellett ismernem a szövetség életét, rendet kellett csinálnom, helyre kellett tenni az egyes csoportok edzőtáborozásai kapcsán elszabadult túlzott demokráciát, a dolce vita alaphangulatot, amivel szemben álltak az elszámolási kötelezettségeink. A legjobb szándék ellenére is becsúsztak olyan dolgok, amiket ma már véletlenül sem követünk el. Ez az első másfél éves időszak volt a tanulás ideje, a nagyon stabil szövetség kialakulását viszont három évben jelölném meg. Annak kimondottan örülök, hogy a kivétel nélkül általam hozott kollégák kitűnő munkát végeznek. A magokat én ültettem el, ebből nőtt ki egy szép fa, amely kellően terebélyes. Munkatársaim például kialakították a régiós rendszereket, amelyek ugyancsak jól működnek. 2018-ban megalakítottam a Sportolói Bizottságot, amelynek választott tagjait korábban elképzelhetetlen jogkörökkel ruháztam fel. Betekinthetnek a kulisszák mögé, láthatják a folyamatokat, amelyeknek így aktív részesei lehetnek. A Gyermekvédelmi Programot szerintem mi csináltuk meg először olyan kiterjedt és alapos formában, ahogy máshol a mai napig sem működik hasonlóan igényes keretek között. Az Olimpiai Bajnokok testületét szintén 2018-ban hívtuk életre. A Semmelweis Egyetemmel karöltve felépítettük a Sportegészségügyi Rendszerünket. A versenyek rendezésében az is mindegy számomra, mely sportág magyar győzteseinek örülhetünk. Labdarúgó válogatottunkra tíz éve 3-4 ezer néző volt kíváncsi, ma villámgyorsan elkel a Puskás-stadion 65 ezer belépője…A napokban a belgrádi Ifjúsági Úszó Eb-ről kilenc aranyéremmel jöttünk haza. Az egyik, a facebookon megjelent anyagunk 370 ezer lájkolást generált. Azért, mert aranyérmes magyarokról szólt. Csak a sport képes arra, hogy pártállástól függetlenül mindenki a magyaroknak drukkoljon.
– Kerek évfordulóhoz érkezett. Hogyan ünnepel Wladár Sándor?
– Családunkban soha nem volt különösebb felhajtás, ezek az ünnepek csak kicsivel különböztek a hétköznapoktól. Az utóbbi években – mint közszereplő – rengeteg gratulációt kapok, ami természetesen jólesik. Talán azért is történik ez, mert én egy jó ember vagyok, akihez bárki fordulhat kérdéssel, kéréssel vagy éppen tanácsért. Mindenkit meghallgatok, lehetőségeimen belül igyekszem minél többeknek segíteni. Az egész életem jelentős részben azzal telt el, hogy próbáltam mások gondjait megoldani. Valahol olvastam, hogy az ember azért születik, hogy segítsen másokon, és ez a hitvallás mindmáig bennem van.
– A hatvanéves Wladár Sándorról mit tudhatnak a civil emberek?
– Ha beütöd a Google-ba a nevemet, a sok, önálló fejezetet követően alul felsorolják a leggyakoribb kérdéseket. Akik ismernek, azok előtt nyitott könyv az életem, akik viszont nem, azok szinte semmi információval nem rendelkeznek rólam. Mindig voltak jó emberi kapcsolataim, barátaim vagy éppen szerelmeim. Talán vagy húsz éve konkrétan megnősülhettem volna, de akkor ezt a lépést még korainak tartottam. Még huszonéves koromban egy kitűnő asztrológus megmondta: nem lesz családom. Így alakult. Egyébként az egész életemet hívő emberként éltem, féltem az Istent. Van Isten, ez egészen biztos, ő a Gondviselő Atya. Megszületünk és meghalunk. A belső hit a legfontosabb, annak hiányában elveszünk a világban.
Jocha Károly
Post Views: 12
