Brutalista karcosság, egy kis Berlin, némi Párizs: a sokszínű Belgrádot nem szabad kihagyni

Nem várakoztatnánk meg az olvasót, rögtön az elején eláruljuk, kinek ajánljuk szívből a Budapesttől 382 kilométerre fekvő, 1,4 millió lakosú Belgrádot. Először is azoknak, akik rajonganak a történelemért. Másrészt azoknak, akik szeretnének néhány napra egy kicsit együtt élni és lélegezni egy város folyóival. Azoknak is, akik félnapokat képesek eltölteni hangulatos kávézókban ücsörögve, az emberek forgatagában gyönyörködve. Vagy azoknak, akiket az ortodox templomok épp úgy lázba hozzák, mint a modernista épületek sci-fibe illő „betonlényei”. De azoknak is nagyon ajánljuk, akik visszasírják az egykori Dürer Kertet vagy a régi pesti romkocsmákat, amelyek még legénybúcsútlan állapotukban nem a turizmus, hanem a hazai underground színes-szagos, inspiráló fészkei voltak.

Mi most két napot töltöttünk Belgrádban, így ez a beszámoló olyan ajánlásokat fog tartalmazni, amelyek nemcsak, hogy beleférnek egy rövid kirándulásba, de – bízunk benne –, az esszenciáját adják vissza a belgrádi életérzésnek.

A Budapesttől hivatalosan 4 óra, de megállásokkal, a szerb-magyar határon való araszolással viszont a legjobb esetben is 5 és fél óra autóútra található Belgrád két tekintélyes folyó, a Száva és a Duna összefolyásánál terül el. A város közepén, mint egy kis ékkő foglalata, a történelem során mindig is kiemelt stratégiai jelentőségűnek számító Kalemegdan-hegyfok magasodik, annak a tetején pedig ott ül maga az ékkő is: a történelmi mag és az egykori nándorfehérvári erődrom.

Ha egy módunk van rá, akkor a szállásválasztásnál használjuk ki, hogy a város e kimagasló középpont és a két nagy folyó találkozása köré szerveződik, és Budapesttel ellentétben itt tényleg intenzív és élő kapcsolat van a belváros és annak vizei között. És most nem csak arra gondolunk, hogy nyugodtan lehet sétálni a rakparton. A Száván és a Dunán is számos úszóházban foglalhatunk apartmant vagy szobát megfizethető áron, és igazán az élet császárának érezheti magát az ember, ha például a reggelijét a nyugodt folyón ringatózó teraszán, a víz édeskés illatú levegőjén fogyasztja el. Ehhez hasonlóan jó dolog a teljes semmit tevés is egy ilyen lebegő víkendházban: nem csinálni mást, csak egyszerűen élvezni a kilátást a szobánkból, vagyis azt, hogy

a nagy folyó nem az autóúton és a városnéző hajók sorfalán túl kezdődik, hanem éppen az ablakunk (azaz a lábunk) alatt.

A Budapestről jött turistának ott motoszkálhat fejében a kérdés: vajon otthon a Kopaszi-gátat, a Népszigetet vagy a Római-partot miért nem csipkézik ilyen szép számban az úszóházak?

De nemcsak szemmagasságból, hanem madártávlatból is egészen páratlan látványt nyújtanak a Belgrádot keretező folyók. Ennek megtapasztalásához a Kalemegdanra naplementekor érdemes felbaktatni, majd ott keresni még szabad, láblógatós helyet az egykori várfalon, ugyanis mindenki más is szemtanúja akar lenni, ahogy a nap lebukik a „Duna mögé”.

A hegyfokon álló, mára parkosított várrom kiváló példa arra, hogy mennyire nem kell semmi ahhoz, hogy a hely szelleme eladja saját magát. Nincs szükség mű lovagi tornákra, rekonstruált, utólag felhúzott várfalakra sem, a helyiek és a turisták ezek nélkül is élvezik, hogy van egy majdnem 360 fokban panorámás parkjuk a város felett, ahova kijárhatnak gitározni, borozni, randizni.

Ugyanakkor persze, a történelem iránt érdeklődők is megtalálják a számításaikat. Nemcsak szerbül, de magyarul is ki van írva, hogy hol arattak döntő győzelmet a törökök felett Belgrád (vagyis akkor még Nándorfehérvár) védői Hunyadi Jánossal ez élükön 1456. július 22-én. A nándorfehérvári ütközet volt Belgrád máig legnagyobb és legdicsőségesebb csatája, amikor is II. Mehmed szultán jelentős túlerővel bíró seregével szemben sikerült győzedelmeskednie a védőknek, és úgy visszaverni a törököt, hogy az hét évtizedre visszavesse az oszmán előre nyomulást Európában, a szultán pedig a kudarctól leverten már az öngyilkosságot fontolgassa. „Az első nagy keresztény győzelem híre Konstantinápoly 1453-as eleste után gyorsan elterjedt, és egészen Etiópia uralkodójáig eljutott” – írja ezt már angolul az egyik ismertetőtábla a helyszínen.

A várban működik egyébként egy indokolatlan, szabadtéri dinoszaurusz-kiállítás mellett a Hadtörténeti Múzeum is, ahol nemcsak sokszázéves ágyúkat lehet látni, de tankokat, harckocsikat és az 1999-es NATO-bombázások tárgyi relikviáit, például egy lelőtt amerikai lopakodó darabjait is.

Ez pedig talán jól érzékelteti, hogy Belgrádban mennyire egymásba érnek a történelem korszakai, a régmúlt a huszadik század utolsó viharos évtizedével, a délszláv háború nyomai a már jövőbe tekintő jelennel.

Valahogy úgy, ahogy összemosódik a Kalemegdantól keletre a macskaköves, dimbes-dombos, kicsit a párizsi Montemartre környékére emlékeztető néhány bohém utca a beékelődő szürke, kopott tömbházakkal, még távolabb pedig a Száva partján most is nagy erőkkel épülő magasházakkal. Utóbbiak közül nemrég készült el a fordított majonézes flakonra emlékeztető, a Mariott-csoport üzemeltetésében működő Belgrád Torony (Kula Belgrade), amely Szerbia jelenleg legmagasabb épülete, és a maga 168 méterével magasabb, mint a MOL-torony. 41. emeletén étterem és kilátó található.

A hagyományos útikönyvekben általában kiemelkedő helyen szerepel Belgrád fő bevásárló utcája, a Knez Mihailova is, de az valójában pontosan ugyanolyan, mint a világ összes többi bevásárlóutcája, nagy a tömeg, sok a fast fashion üzlet. Ezért hangulatosabb végig sétálni az óváros bájos Skadarlija negyedének pár lankás utcácskáján, és a negyedet a Kalemegdannal összekötő, vibráló és életigenlő Strahinjića Banán, ahol már koraeste megtelnek az éttermek és az újhullámos kávézók. Utóbbiakból meglehetősen sok van Belgrád más részein is, a kávé szerelmeseinek tehát mindenképpen érdemes egy tematikus, csészeközpontú sétát is beiktatniuk.

Az árak nagyjából a budapestieknek felelnek meg. A tradicionális balkáni ízek és fogások, a csevapcsicsa, a sopszka és a szerb saláta, valamint a burek kedvelői pedig Belgrádban pont olyan jól járnak, mint azok, akik mondjuk vegán étrenden vannak. A hagyományos és a reformkonyha tökéletes egyensúlyát mi a Skadarlija aljában, a Tezga nevű étteremben találtuk meg.

Szerbiai sajátosság, hogy ha nem tudunk a helyi valutában, szerb dinárral fizetni, szinte mindenhol elfogadják az eurót is. Elsőre persze, kételkedve fogadja az ember, hogy a kiszolgáló személyzet fejben váltja nekünk euróra a számlán dinárban megadott végösszeget, de mi utánaszámoltunk, és egyszer sem vertek át, valós árfolyamon fizettük ki az ebéd árát uniós valutában. Persze, könnyű is számolni: a szerb dinár nagyon stabil, évek óta 117 dinár körül van 1 euró.

Aki igazán rajta akarja tartani a kezét Belgrád ütőerén, annak oda kell mennie, ahol a kortárs művészek, és a város legmenőbb DJ-i gyülekeznek. Az eddig említett utcák közvetlen közelében található a Cetinjska utca, amiről, ha befordulunk a Belgrádi Sörgyárak (BIP) egykori sörfőzdéjének területére, egy street arttal gazdagon díszített underground paradicsomba csöppenünk. A BIP 2015-ben csődbe ment, az ipari épületegyüttes életében pedig új időszámítás kezdődött. Olyasmi, amiből volt része Budapestnek is a bulinegyed hajnalán, vagy az egykori Közvágóhídon, esetleg a régi Dürer Kertben, csak ugye ezeket már mind ledózerolták, hogy lakóparkokat építsenek a helyükre.

A belgrádi Cetinjska sörgyár területén azonban még virágzik az underground, pörög a kultúra, friss neveket, művészeket lehet itt felfedezni. Kiállítóterek, kortárs galériák, bulihelyek, lemezboltként is funkcionáló kocsma, bluesbár és hasonlók várják az udvarba betévedőket. Az indie, az elektronikus, a jazz zenék és a swingbulik rajongói is megtalálják a maguk platformját a gyár területén osztozkodó, körülbelül 20 hely között, és egyesek szerint ez a rész olyan, mint egy „kis Berlin”, és „mindenki, aki számít” a kortárs szerb kultúrában, az időről-időre megfordul itt.

Ha viszont valamelyest eltávolodunk a központtól, akkor jönnek csak ám az igazi építészeti izgalmak!

Kezdve a Tito mauzóleumát is rejtő Jugoszláv Történeti Múzeummal, a Szerbia Palota monumentális épületegyüttesével vagy a pár éve renovált Kortárs Művészeti Múzeum modernista szellemű, geometrikus formájú épületével – mert Belgrádban, ellentétben Budapesttel, a modernista épületeket jobbára nem lebontják, hanem felújítják.

Kihagyhatatlan a bohém negyedtől körülbelül 40 perc sétára található Szent Száva-templom, amely a világ egyik legnagyobb ortodox temploma. A szerb ortodox egyház alapítójáról és az egységes középkori szerb állam megszilárdítójáról nevezték el a székesegyházat, amely a kereszttel együtt 82 méter magas, 3500 négyzetméter alapterületű, tízezer ember is elfér benne, fő kupolája pedig 4000 tonnát nyom.

De nemcsak a termete monumentális, hanem az az idő is, ami alatt elkészült – nem véletlenül szokták Kelet-Európa Sagrada Famíliájának is nevezni.

Már a török uralomtól 1878-ban függetlenné vált országban egységes támogatást élvezett egy Szent Száva nevét viselő templom megépítése, de az első kapavágásokat csak a 19. század végén ejtették meg. Ekkor azonban csak egy átmeneti templomocskát sikerült felhúzni, mert a kezdeti anyagi lelkesedés hamar kifulladt, majd később az első világháború akadályozta az építkezés folytatását. 1935-ben indultak újra a tényleges munkálatok, de aztán jött a második világégés, holmi katedrálisépítésre újfent nem volt kapacitás. Hosszú szünet után végül 1984-ben járult hozzá az állam a munkálatok felújításához, és 1989-ben került a helyére a templom kupolája, rajta a tizenkét méter magas, aranyozott kereszttel. Ekkor újabb háború szólt közbe, ezúttal a délszláv.

A félig kész székesegyház megúszta a bombázásokat, szemben a tőle nem messze lévő jugoszláv védelmi minisztérium épületével, amit a NATO gépei alaposan szétlyuggattak 1999-ben – a romokat azóta is egyfajta urbánus tájsebként, vagy háborús mementóként a helyén hagyta a vezetés.

A templom építését viszont 2000-ben újult erővel kezdték folytatni, majd pedig az utolsó aranyozott mozaikdarabok és díszek – a Gazprom 100 millió eurós támogatásával – 2021-ben kerültek a helyükre. Ma már teljes pompájában, ingyen látogatható a katedrális.

Belgrádból az európai világváros-érzet azért elmarad még a Budapesten szerezhető benyomásoktól is, ennek egyik oka pedig például az, hogy nincs a városnak metrója. Sem közösségi bringája, sem közösségi rollerhálózata, de ettől még bicikliket lehet kölcsönözni, és talán érdemes is, mert sokfelé van kijelölt biciklisáv. Ezenkívül buszai, trolijai, villamosai vannak a szerb fővárosnak, és ezek megbízhatóan közlekednek is.

A történelmi belvárostól néhány megállónyira van például a brutalista építészeti csemegékért lelkesedők Mekkája, a csak „Blokovi” néven emlegetett újbelgrádi városrész, amelyet 1948 után kezdtek fokozatosan felhúzni.

A Száva nyugati partján található területet 72 blokkra osztották fel, ezeket a negyedeket azóta is csak sorszámok jelölik. A kétezres évek elején körülbelül 90 ezren laktak a tömbházak tengerében, amelyek közül azonban nem mind egy kaptafára épült (ismert például a 28-as blokkban a lekerekített ablakkereteiről „TV-háznak” nevezett épület) és voltak olyan blokkok, amelyeket kifejezetten a művészek, az értelmiségiek preferáltak, meg olyanok is, ahol például a jugoszláv hadsereg tagjai és családjaik kaptak lakásokat.

A városrész legemblematikusabb épülete az 1980-ban megépült, 117 méter magas felhőkarcoló, a Genex-torony, amely „nyugati városkapuként” emelkedik a többi épület fölé. Egy kicsit olyan, mintha egy UFO-t tettek volna a Star Wars kétlábú lépegetőjének tetejére, kétségkívül lehengerlő alkotás. Hajdanán egyik lába a jugoszláv külkereskedelmi cég, a Generalexport székháza volt, a másik lábában lakásokat alakítottak ki, míg a tetején egészen 2013-ig egy forgó étterem működött. A Generalexport 2015-ben csődeljárás alá került, a tulajdonában álló házat idén februárban adták el.

Kirándulásunkat a Blokovi elhagyásával, a Duna-parti Zemun (magyarul Zimony) településrészen érdemes zárni, amely kisvárosias hangulatú negyede Belgrádnak (korábban önálló település volt). Barokk épületei, macskaköves utcái és a parti sétánya miatt szokás a szerb főváros „Szentendréjének” nevezni, a központi nyüzsgéshez képest itt valóban andalgósra lassul az idő. Hunyadi János Zimonyban halt meg nem sokkal a nándorfehérvári diadal után pestisben, ezért itt szobra is van. De van itt más magyar kötődés is: a Millenium-tornyot még 1896-ban építtette a magyar állam. Ide fellépcsőzve aztán – mintegy kirándulásunk összefoglalásaként – minden látszik, ami Belgrád sajátos, egyszerre karcos és bájos, eklektikus karakterét adja. Az előtérben cseréptetős házak, a háttérben szürke tömbházak, még hátrább Belgrád újabb felhőkarcolói látszanak.