Hollywoodi film kellékmentőjét használja mentésre egy kis csongrádi település

Az új, egységes ügyeleti rendszerhez csatlakozott a kétezer fős Fábiánsebestyén is, amelynek polgármestere komoly kritikával illette a rendszert.

Önerőből működtet saját, 24 órában elérhető mentési központot orvossal, mentőápolóval, tűzoltókkal a kétezer lelkes csongrádi település, Fábiánsebestyén. A rendszerben fontos szerepe van egy olyan mentőautónak, amely egy hollywoodi produkció kellékeként került Magyarországra – írja a Magyar Narancs.

A lap cikke szerint a 2007-ben itt forgatott filmhez ideszállított Fordot 3 millió forintért vette meg a képviselő-testület, majd minden szükséges eszközzel felszerelték, most is ezt használják. Azután sem szerelik le, hogy a február elsejétől élő, fokozatosan kiterejsztett, az Országos Mentőszolgálat által irányított új ügyeleti rendszerhez csatlakozik majd Csongrád-Csanád vármegye is.

Kós György háziorvos, Fábiánsebestyén polgármestere elmondta a lapnak: a képviselő-testület június elején úgy határozott, hogy az eddigi, szentesi szolgáltatóval kötnek újból szerződést szeptember 30-ig. A törvény szerint így kellett dönteniük – fogalmazott, s ebből szerinte arra lehet következtetni, hogy a megyében valószínűleg október 1-jétől vezetik majd be az új rendszert. „A központi ügyelet egyelőre Szentesen működik, oda lehet menni, aztán majd meglátják hová” – tette hozzá.

Kós György a település orvosaként 1985 óta ügyelt a közelmúltig, dolgozott két évet a mentőszolgálatnál is. Úgy nyilatkozott, hogy az új ügyeleti rendszerről nem szívesen nyilvánít véleményt, mert nem szeret olyanról beszélni, amiről csak a híradásokból értesült. Arra viszont nagyon kíváncsi, hogyan lehet jó az, ha a segítség az eddigi 17 kilométer helyett messzebbről érkezik, vagy épp messzebbre kell vinni a beteg gyereket.

„Lehet, hogy az új rendszer rohadt jól fog működni. Egyetlen körülményen mégsem lehet változtatni: Fábiánsebestyén 17 kilométerre van Szentestől, a legközelebbi mentőállomástól” – értékelte a helyzetet Kós György –, „tehát jöhet ide a segítség helikopterrel vagy bármivel, az idő és a távolság sokat számít.” Hozzátette, hogy halálzóna nemcsak a Mount Everesten létezik, hanem a segítségnyújtáskor az időben is: négy-öt percen belül van lehetőség adott esetben az újraélesztésre. A vidéki ember túlélési esélyét nem a kormányok rontják, hanem a távolság.

A településen ma is úgy gondolják, hogy a közösségük megérdemli, hogy négy percen belül bárki segítséget kapjon. A Ford mentőautó mellett van quadjuk, tűzoltóautójuk, ingyenesen használhatnak motoros szánt is. A többi felszerelést pályázatokból szerezték be.

A mentési központ 16 fős csapattal működik, ha baj van, minden tagja tudja, hogy mit kell csinálni. Ingyenesen segítenek minden helybelinek, annak ellenére, hogy a működtetésére állami támogatás nem jár, a szolgáltatásra az önkormányzat a saját bevételeiből költ.

„Az akut eseteket, amikor újraélesztésre van szükség vagy egészségkárosodás veszélye fenyeget, mi is el tudjuk látni, és ezzel a mentőszolgálatnál is tisztában vannak. Számtalan alkalommal előfordult, hogy a szegedi mentésirányítástól kiszóltak, hogy elindult az autó, de menjünk mi is, mert újra kell éleszteni, és mi odaérünk öt percen belül” – mondta Kós.

HVG