Kiss Norbi két győzelmet és három dobogót gyűjtött Lengyelországban!

Kiss Norbi két győzelmet és három dobogót gyűjtött Lengyelországban!

Szombaton pole-lal kezdődött, majd egy rajt-cél győzelemmel és egy fordított rajtrácsos 5. hellyel folytatódott Kiss Norbert napja Poznanban, majd vasárnap délelőtt sem talált legyőzőre az időmérőn a Révész Racing versenyzője.

A szokásoknak megfelelően a vasárnapi első futamon is nagyon magabiztos sikert aratott a magyar pilóta Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt, így a nap második futamán a 8. helyről rajtolt.

További híreink:

Kiss a fordított rajtrácsos versenyen a rajtnál történt kalamajkát kihasználva rögtön feljött az 5. helyre. A magyar pilóta ezt követően sikeresen levadászta Halmot, majd a második helyért harcoló Lukas Hahn-Sascha Lenz duót érte utol, miközben Albacete vezetett.

Lukas Hahnt előbb Lenz, majd egy szép manőverrel Kiss is meg tudta előzni a 8. körben, miközben Albacete már 5 másodperc feletti előnnyel vezetett. Az élmezőny sorrendje ezt követően már nem változott, így Kiss egy dobogós hellyel zárta a hétvégét.

A Kamion Európa-bajnokság szezonja három hét múlva a Nürburgringen folytatódik, Kiss Norbi továbbra is jelentős előnnyel vezet a pontversenyben.

Kép: Kiss Norbi // Facebook

Motorsport