Közel a bronzmeccsekhez az első napon

Közel a bronzmeccsekhez az első napon

Két magyar is pástra lépett a lengyelországi Európa Játékok első taekwondós versenynapján és nem voltak messze attól, hogy éremért mérkőzzenek.

Drámai meccset vívott Salim Sharif Gergely (58 kg) a moldáv Serghei Uscovval az Európa Játékok nyolcaddöntőjében. Az első menetben Uscov szinte végig vezetett, de Sharif a pontgazdag első felvonásban végül nem tudott fordítani nagy hajrája ellenére sem. A másodikban “felborult a pást” és Sharif bő fél perc alatt lezárta a menetet (1-1). A mindent eldöntő harmadikban nem kímélték egymást, a végig szoros, kiélezett meccset végül a magyar fiú nyerte és készülhetett a negyeddöntőre.

(fotó: MOB)

Sharif a negyeddöntőben a francia Cyrian Ravet ellen lépett pástra. Hosszas tapogatózás után a magyar fiú fejtalálatát elvették videózás után – ami az első pont lett volna a meccsen -, a hajrá pedig a gallé volt és be is húzta az első menetet. A másodikban Ravet kezdett jobban és egy perc elteltével már öttel ment a francia Európa-bajnok. Innen pedig taktikusan versenyezve kiharcolta a négy közé jutást.

Sharif nem folytathatta a vigaszágon, miután a negyeddöntőben őt legyőző, francia Ravet kikapott az elődöntőben a spanyol Adrian Vicente Yuntától 2-1-re.

Nyolcaddöntő:

Salim Sharif Gergely – Serghei Uscov: 2-1

Negyeddöntő:

Salim Sharif Gergely – Cyrian Ravet: 0-2

Csáki Hanna (46 kg) mindent megtett az első helyen kiemelt, horvát Stojkovic ellen és a második menetben meg is szorongatta, de déli szomszédunk jutott a legjobb nyolc közé. Csáki Hanna a vigaszágon folytathatta, miután az őt legyőző Lena Stojkovic bejutott a döntőbe.

A bronzhoz így két mérkőzést kellett volna nyernie Hannának. Hogy a harmadik helyért csatázhasson, a brit Goodmannel találkozott, aki egy fejtalálattal szerzett hárompontos vezetést az első menet elején. Intésekkel került Hanna közelebb a brithez (2-4) a menet felénél. Egyenlíteni viszont nem tudott, a végjáték a kitámadó Hannát megkontrázó Goodmané lett. A második felvonás is a brité lett, pedig a feléig még szoros volt, de aztán Goodman el tudott húzni és már nem lehetett utolérni.

(fotó: MOB)

Nyolcaddöntő:

Csáki Hanna – Lena Stojkovic: 0-2

Vigaszág, a bronzmérkőzésért:

Csáki Hanna – Phoenix Faith Hayley Goodman: 0-2

EREDMÉNYEK

A magyarok további programja:

Június 24., szombat:

Márton Luana (57 kg)

Patakfalvy Luca (57 kg)

Józsa Levente (68 kg)

Június 25., vasárnap:

Patakfalvy Csenge (62 kg)

Márton Viviana (67 kg)

Június 26., hétfő:

Füredi Rebeka (73 kg)

Bailey Kelen (87 kg)

Padla Orsolya (+73 kg)

A szervezők tájékoztatása szerint a nyolcaddöntőket délelőtt, 9 és 12.15 között rendezik, a negyed- és elődöntőket, valamint a vigaszági meccseket 14.00 és 17.15 között bonyolítják, a finálét és a bronzmérkőzéseket 19 órától tartják.

Az Európa Játékokat az M4 Sport élőben közvetíti csatornáin.

Taekwondo Szövetség