Jet-ski: Húsz magyar indul a hazai felnőtt Eb-n és junior vb-n​​​​​​​

Jet-ski: Húsz magyar indul a hazai felnőtt Eb-n és junior vb-n​​​​​​​

Nyíregyháza-Levelek felkészült. A nyírségi település az elmúlt években már többször bizonyított, így a Magyar Jet-Ski Szövetség joggal bízhat abban, hogy ezúttal is színvonalas felnőtt Eb-futamot és junior világbajnokságot rendez az európai színvonalú pályán.

Az Európa-bajnoki sorozat Magyarország után a litvániai Kupiskisban zárul, és a két állomás eredményei alapján avatnak majd bajnokokat. A junior világbajnokság viszont egyfutamos lesz.

„Összeszokott csapat dolgozik évről évre a versenypálya kialakításától kezdve a paddock építéséig. Úgy gondolom, hogy a szövetség együttműködése az sportállamtitkársággal, a helyi önkormányzattal kifejezetten jónak mondható. És hát ne feledjük, van egy eredményes és tehetséges válogatott keretünk” –  mondta Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke. A magyar csapat tavaly 9 érmet szerzett az Eb-t és a junior vb-t magába foglaló Magyar Nagydíjon.  Egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, míg a junior világbajnokságon egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert, mellyel megszerezte a nemzetek közötti éremtáblázat első helyét.

A jet-skiseknél álló (ski) és ülő (runabout) kategóriákban rendeznek futamokat.

A világverseny a csütörtök esti hivatalos megnyitóval veszi kezdetét, és a vasárnapi eredményhirdetésekig tart.

A 20 fős magyar jet-ski válogatott:

Eb-keret

Balaska Márk Runabout  GP4

Cseke Mercédesz  Runabout Ladies GP4, Runabout Juniors GP4

Cseke Zsolt  Runabout GP1

Kasza György  Runabout GP1

Jászai Csongor  Ski GP2, Ski GP3

Kacor Levente  Runabout GP2

Tomaz Kete (szlovén, magyar licensszel tagja a válogatottnak) Ski GP1, Ski GP3

Kéri Attila  Runabout GP1

Kristian Kuchta (szlovák, magyar licensszel tagja a válogatottnak)   Runabout GP4

Mészáros Sándor  Runabout GP2, Runabout GP4

Sümegi Martin  Ski GP3, Ski GP4

Süli Csaba  Ski GP3

Szabó Barnabás  Ski GP1, Ski GP3

Szabó Gábor  Ski GP1

Stefan Salath (szlovák, magyar licensszel tagja a válogatottnak)  Runabout GP4

 

 

Major Marcell  Runabout GP2

junior vb-keret

Marvin Bohuslav (szlovák, magyar licensszel tagja a válogatottnak)  Ski Juniors GP3.2

Leo Kete (szlovén, magyar licensszel tagja a válogatottnak)  Ski Juniors GP3.2

Komonyi Lajos  Ski Juniors GP3.3

Puskás  Zekő  Ski Juniors GP3.3

Részletek
Kezdődik a junior uszonyosúszó vb!

Kezdődik a junior uszonyosúszó vb!

Tizenhárom fős magyar válogatott vesz részt a junior uszonyosúszó-világbajnokságon. A Kairóban megrendezendő világversenyen 5 fiú és 8 lány csobban majd. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a vb-n oroszok is indulnak a Búvár Világszövetség (CMAS) zászlaja alatt. Az első versenynap ma van, a vb pedig szombatig tart.

 

Szabó László edző elmondta, megfiatalított kerettel érkeznek Kairóba. „Bízunk abban, hogy több döntős helyünk lesz, és éremszerzőket is ünnepelhetünk Kairóban. Emellett váltóban is vannak dobogós reményeink” – mondta a sportvezető.

A magyar delegáció

Fiúk: Kovács Megyer, Décsei Marcell, Wórum Regő, Mozsárik Levente, Mayer Dávid

Lányok: Szabó Flóra, Fügedi Réka, Horpácsi Hanna, Szili Ágnes, Varnyu Anna, Németh Nóra, Turucz Zoé,  Szabó Száva Hargita

Edzők: Szabó László, Gurisatti Róbert

Részletek
Éremben bíznak karatésaink az Európa Játékokon​​​​​​​

Éremben bíznak karatésaink az Európa Játékokon​​​​​​​

Tadissi Martial és Nagy Botond személyében két magyar karatés érintett a lengyelországi Európa Játékokon. Mindketten csütörtökön lépnek tatamira a multisport eseményen, amelynek programján immár harmadszor szerepel a karate sportág. Versenyzőink célja az éremszerzés.

Az Európa Játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint küzdelemben (kumite) öt-öt súlycsoportban avatnak bajnokot. Mind a 12 kategóriában nyolc sportoló méri össze a tudását. Tadissi Martial 67 kg-ban, Nagy Botond pedig férfi katában indul majd.

Tadissi Martial a korábbi két Európa Játékokon is részt vett: nyolc éve, Bakuban nem jutott az elődöntőbe, a 2019-es minszki eseményen viszont – az akkori másik magyarhoz, Hárspataki Gáborhoz hasonlóan – bronzérmet nyert. Ezúttal még szebb éremben bízik.

„Még a fogyasztás szakaszában vagyok, ilyenkor nehéz még a versenyre gondolni, először a mérlegelés következik. A karate versenyeket Bielsko-Bialában rendezik, és csak a mi sportágunk lesz ezen a helyszínen, úgyhogy egy, úgymond, egyszerű versenyt várok, ahol nem lesz olyan felhajtás, mint volt az előző két Európa Játékokon. Ami pedig magamat illeti, megmondom őszintén, a legjobbakat várom. Azt, hogy továbbjutok a csoportkörből, aztán az elődöntőből is, és aztán sikerrel veszem a finálét is” – mondta a korábbi többszörös vb- és Eb-érmes klasszis, aki tavaly ezüstérmet nyert a Világjátékokon.

Nagy Botond először lesz ott az Európa Játékokon, amit pályafutása egyik legnagyobb sikerének tart.

„Ha a versenyre gondolok, az jut elsőként eszembe, hogy a csütörtöki nap lesz a legszebb a sportpályafutásomban. Nyolc éve várok erre napra, hiszen a korábbi két Európa Játékokra nem sikerült kijutnom. Ráadásul most a sérülések ellenére sikerült kvótát szereznem. Én ezzel már nyertem, a többi pedig bónusz. Ettől függetlenül teljesen felkészültem érkezem a versenyre, és érmet szeretnék nyerni, amire szerintem van is esélyem” – nyilatkozta az egyetemi Európa-bajnok, többszörös Eb-ötödik helyezett Nagy Botond.

A program szerint a Nagy Botond kategóriája csütörtökön reggel 9-kor kezdődik, Tadissi Martialék pedig 12.30-kor kerülnek sorra.

Részletek