Hungarian Darts Trophy 2023 – Megemelkedett az összdíjazás​​​​​​​

A show folytatódik – méghozzá nagyobb büdzsével! A hazánkba idén szeptemberben már 3. alkalommal ellátogató Darts European Tour sorozat budapesti fordulójának, a Hungarian Darts Trophy-nak szervezője, Takács Péter jó hírrel szolgál a darts rajongóknak. A verseny során kiosztott pénzdíj összértéke megemelkedett, így már 175 000 angol fonton osztozkodnak a résztvevők, ez több, mint 75 millió forintnak felel meg.

A pénzdíj 20 százalékos erősödése egyértelmű hívószó a világ legjobbjai számára, így részvételüket a versenyen szinte garantálni lehet. A III. Hungarian Darts Trophy-t szeptember 22. és 24. rendezik meg a BOK Csarnokban. Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll. A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

A szervezők bejelentették: zajlik a jegyértékesítés az eseményre. Bővebb információk az esemény hivatalos honlapján.

Tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a végső győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny 2. napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetés sorozatot pedig a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tour magyar állomását idén is.

Részletek
Pachl Benedek egyéni csúcsa és országos rekord

Pachl Benedek egyéni csúcsa és országos rekord

Díjlovaglásban a 75,430%-os teljesítmény már nemzetközi szinten is jó eredménynek számít. Pachl Benedek ezzel az egyéni rekorddal megnyerte a zenés kűrt a pilisjászfalui FEI Grand Prix Freestyle (zenés kűr) versenyszámban, ami a CDIO3* verseny Nemzetek Kupájának egyéni döntője volt. Donna Friderika nevű magyar tenyésztésű lovával így új helyzetbe került– megcélozhatja az egyéni kvótaszerzést a párizsi olimpiára. Benedek a C-csoport egyéni ranglistáján feljött a harmadik helyre s mivel az első két helyezett versenyző ott lehet az olimpián, további jó forma esetén megvan az esély a bravúrra.

A magyar lovassport társadalom egészen eddig az eredményig a csapatkvóta megszerzésében bízott, de a Nemzetek Díja verseny Nagydíj számában a lengyel válogatott jobbnak bizonyult, így csapatszinten már kevés a remény a kvóta szerzésre. Ebbe a helyzetbe robbant be Pachl Benedek egyéni csúcsa, ami után újra kell terveznie a versenyprogramját. A Hollandiában élő és dolgozó 24 éves lovas jelenleg a Hexagon istállónál képez ki lovakat, és egy hatéves kancával magyar színekben indul majd az augusztusi Fiatal Lovak Világbajnokságán is. És az is lehet, hogy egy másik lóval a holland tenyész szövetséget is képviselheti ezen a vb-n, mivel jelenleg jól szerepel az ottani válogatóversenyeken. Nem véletlen a hollandok bizalma, hiszen Pachl már többször is döntős volt az U-25-ös Európa-bajnokságon és az elmúlt kėt évben szerepelt a Fiatal Lovak Világ- bajnokságán a holland csapatban. Az idei évben pedig a belgiumi Lierben CDI3*-os, a franciaországi Compiegne-ben pedig CDIO5*-os versenyben is döntőben lovagolt a zenés kűrben.

Az olimpiai kvótaszerzést viszont a családi tenyésztésű Donna Friderikával próbálja meg kivívni, ami a ló eddigi életútját tekintve is különleges eredmény volna.

Donna Friderikával ugyanis mindig történik valami. Az apró termetű 15 éves kanca négyéves korában kitört a karámból és komoly sérülést szenvedett. A junior Eb után hetekig magas lázzal bajlódott, majd a gyógyulás után egy lerepülő patkó megvágta az ínát és ez csak néhány dolog az életútjából.

Pachl Benedek a nehézségek ellenére kitartott mellette és a hosszú évek munkája most beérni látszik. Utoljára Dallos Gyula minősült olimpiára díjlovaglásban, de lovának betegsége miatt sem Barcelonában, sem Atlantában nem tudott rajthoz állni. Pachl lehet a következő, aki kivívhatja az indulási jogot.

A jó eredmények mindig meglepnek egy kicsit, de a versenyeken nem a százalékokra koncentrálok, hanem arra, hogy minél jobban sikerüljön a program. Általában találok kivetnivalót, de a mostani eredménnyel nagyon boldog voltam. Ezt a lovat nagyon szeretem, fontos családtag nálunk. Az év elején mentem már vele 73 százalék fölött, de ez most még jobban sikerült. A felkészülést továbbra is folytatjuk, ki kell válogatnom azokat a versenyeket, amelyeken plusz pontokat szerezhetek. A december végéig tartó kvalifikációs időszakban még 17 ország lovasai küzdenek a kvótáért. Ha sikerül még egy ilyen jót mennem, feljöhetek a második helyre- persze mindenki ezért küzd, szóval nehéz lesz. De keményen dolgozom érte- mondja Pachl Benedek.

Részletek