Michelisz a dobogója után újra a pontverseny élén!

Michelisz a dobogója után újra a pontverseny élén!

Miután az első futamon a nyolcadik helyen végzett, a második futamon a harmadik helyről indulhatott Spában Michelisz Norbert, csak Filippi és Fernandez volt előtte. A mezőny másik magyar pilótája, Losonczy Levente a 22. pozícióból indult az ikonikus aszfaltcsíkon.

A rajt után Filippi meg tudta tartani a vezetést, Michelisz pedig egy kemény manőverrel megelőzte Fernandezt, így a második helyre jött előre, és Losonczy is egy pozíciót javított.

További híreink:

A 3. körben Coronel érkezett meg keményen Micheliszre, de nem járt sikerrel a holland, a Hyundai magyarja maradt a második. A következő körökben kicsit növelni is tudta a távolságot Coronel előtt, a hollandra pedig Urrutia érkezett meg.

Filippi győzelmét senki nem veszélyeztette, mögötte Michelisz futott be, Coronel pedig meg tudta tartani a harmadik helyet a két Lynk and Co, azaz Urrutia és Ehrlacher előtt. Losonczy a 21. helyen ért célba.

Az újabb erős eredménynek köszönhetően Michelisz átvette a vezetést a pontversenyben, az előnye 3 pont a második helyezett Yann Ehrlacher előtt.

Motorsport